Logico Primo és Piccolo

Tavaly karácsonyra vettük meg a srácoknak mind a Logico Primot, mind a Piccolot. Az utóbbit az eladó nem javasolta még öt éves gyerek számára, de úgy gondoltuk, hogy inkább egyszerre kapják meg őket, legfeljebb várat majd még kicsit magára, szavatossága úgysem jár le.

Azonnal nagy sikert aratott, a színes feladatlapok, a korongos keret. A lelkesedés azóta sem csökkent.

Örömömre szolgál, hogy elég masszívak, így bírják az igénybevételt, amit nálunk ki kell állniuk.

Aki nem ismerné, a Logico egy feladatmegoldáshoz használatos keretből áll, amelybe bele lehet csúsztatni a feladatlapokat. A Primo kék keret és hat színes korong, míg a Piccolo kerete zöld és tíz korongja van, amelyek méret kisebb méretű, mint a Primoé.

Egy feladatlap csomagban 16 feladatkártya van. Minden kártyának két oldala van, egyik a feladat, a másik a megoldások. Így lehetővé teszi, hogy bárki könnyedén ellenőrizze a munkáját, nálunk még Káleb (3é) is lelkesen nézi, hogy hogyan dolgozott, "nézd, anya, mind jó".
Bernát szokta az utolsó korongot csak úgy behúzni a helyére, mert ugye az csak oda kerülhet, de az utóbbi időben figyelünk arra, hogy ha ezt is megnézi, hogy biztosan jó-e, akkor már csinálhat egy előellenőrzést. Így más sokszor megtapasztaltuk, hogy a sumákolós megoldás elhagyása jobb eredményhez vezet.
Ma volt pont egy olyan eset, hogy öt korong a Piccoloból nem volt jó helyen, azt a módszert választottuk, hogy ezeket visszahelyeztük a helyére, újra visszatettük a feladat oldalt, és nekifutott megint.

A csomagok eltérő területekre vonatkoznak, pl színek, formák, számok 20-ig, 100-ig, összehasonlítás. Mi még messze nem jutottunk a pakkok végére.

Nem használjuk őket minden nap, de rendszeresen előkerülnek. Kifejezetten beilleszhetőek a workbox rendszerbe, mert hamar lehetővé teszik az önálló munkát.

Egy csomagon belül van, hogy azonnal elboldogulnak egy-egy kártyával, másoknál megakadnak, esetleg egyáltalán nem tudják még megoldani. Minthogy sok területet mozgatnak meg, sokféleképpen, így hamar kiderül, hogy melyik gyerkőcnek mi megy épp jobban és mit kell még gyakorolni, vagy mihez kell még egy kis idő, hogy megérjen rá. Nálunk számtalanszor előfordul, hogy ha valami nem megy, megjelenik a durcás arckifejezés és a nyavalygó hangnem: "nem tudom". (és nem mondom, hogy ez mindig bájos mosoly szelíd duruzsoló hang kíséri a részemről, de a türelmem napról napra nő, szóval az én fejlődésemre is kihat ;) Tehát vannak "nem tudom" érzést kiváltó kártyák, viszont ilyenkor mindig előszedek egyet, amiről tudom, hogy pikk pakk elboldogul, és láss csodát, tényleg, újra jön az öröm, és majd egy következő kanyarban elővesszük a korábban befuccsoltat, és bizony a "nem tudom" megjelenési száma erős csökkenést mutat.

Kifejezetten jó eszköz arra, ha a gyerekeket nem csak papírral és ceruzával akarjuk ismertetni a számok, feladatok világával. Valamint remekük utaztatható, mérete végett kisebb hátizsákba is belefér, nem szóródik, nem áll ezer darabból. 

És ahogy az már lenni szokott, Bernát komolyabb nehézség nélkül elboldogult több Piccolos feladattal is, láthatóan többet kellett koncentrálnia hozzá, kérdeznie is kellett, de egyiket sem élte meg kudarcként.

Csak az marad, ami a miénk

Számunkra soha sem okozott nagyobb gondot a selejtezés, valahogy egyikünk sem ragaszkodik különösebben a tárgyaihoz, ehhez persze hozzátartozik az is, hogy nem igazán szeretjük magukat sok szekrénnyel körülvenni, külön tárolóhelyiségek, úgy mint gardrób, kamra nem állnak rendelkezésünkre.

És ez persze nem azt jelenti, hogy abszolute nincs semmi plusz tárgy nálunk, mert bizony a dolgok mindenhol képesek halmozódni, csak időt kell adni nekik. És azt sem jelenti, hogy nem vagyunk néha hajlamosak arra, hogy a tárgyainkba, eszközeinkbe vessük a bizalmunkat. Mikor sokat túráztam, igyekeztem nem a legnagyobb hátizsákot választani, mert addig pakoltam bele mindenfélét, amíg helyet találtam benne, sőt, még rá is lehet kötni. Számtalanszor gondolkodtam úgy, hogy semmi baj nem érhet, mert bizony én felkészültem, sőt még tetszelegtem is magam előtt, hogy micsoda felelősségteljes, megbízható ember vagyok, hogy szépen felkészültem, minden eshetőségre számítottam.

Micsoda szánalomra méltó pillanatok: egy hátizsáknyi motyóba vetettem a bizalmam! 

"Ha tehát a legkisebb dologra sem vagytok képesek, a többi miatt miért aggódtok?" Lk 12,26

Szóval jól aggódtam egy csomó eshetőség miatt, ezért a magam módján bespájzoltam, majd simán ámítottam magam, hogy jaj de jó, így semmi baj nem érhet. 

Úgyhogy erről a széles útról megjöttünk!

Számtalan lépcsőfokot végigjártunk már a lomtalanítással kapcsolatban, bevetettünk sok módszert, és igazából működtek, de valahogy mind csak amolyan eszköz volt, nem éreztem, hogy élet lenne bennük. Nem fakadtak sehonnan, egyedül annyi volt a céljuk, hogy ne túrjanak ki bennünket a dolgaink.

Csak párat említsek: annyi holmi maradjon, aminek van helye, ha veszük x dolgot, akkor x-nek mennie kell, amelyik ruha nem kompatibilis a ruhatárral, menjen. 

Nyáron, egy lelkigyakorlaton viszont végre megtaláltam, amit eddig hiányoltam. Dexter, a Boldogok vagytok kurzus kimondott egy remek mondatot:

Amire nincs szükséged, mégis nálad van, azt valójában 

mástól veszed el!

Engem szíven ütött. A mondat egyszerűsége, következetessége, húsba maró igazsága.

Innentől kezdve a lomtalanításnak, selejtezésnek már van értelme, persze a rendezett otthon is egy értelmes cél, de itt már kézzelfoghatóvá válik valami több! Tény, hogy többletmunkát is jelent, hiszen nem ér véget a feladatunk azzal, hogy ívesen megcélozzuk a szemetest, vagy pár havonta ellátogatunk a közeli karitászba.

A kép a szekrényünk egy darabja, ahogy így nézem, több nagyon szeretett ruha van benne, és tudjátok, hogy mi a legjobb, hogy kapásból látok hármat, amit Git-től kaptam, van a nagymamámtől és egy a valamikori ovónénimtől!

És a tapasztalat:

Valójában nagyon kevés kell az élethez, és ha azt akarjuk, hogy bőségben legyen, még kevesebb! 

(vö Jn 10,10)

Az SZTE-n jártunk

A mai napon immár sokadik alkalommal vendégek voltunk az SZTE Neveléstudományi tanszékén, mégpedig a Pedagógiai módszerek szemináriumon. Jópár évvel ezelőtt egy volt évfolyamtársnőm megkért, hogy ezen óráján beszéljek egy keveset az otthonoktatásról, persze tisztáztuk előre, hogy az én gyermekeim még nem iskolás korúak, így sok mindenről még csak elméleti síkon tudok beszámolni, de oda lyukadtunk ki akkor, hogy még így is többet hallanak róla, mint enélkül.

Voltam már ezen az órán egyedül, egy kisbabával, Bernáttal is, de tavaly volt, hogy az egész család jelen volt. Így terveztük most is, de az autónk épp szolgálatban van (bizonyám: kismamaszállító, és várjuk a legényke érkezését). Terveztük, hogy akkor villamosozunk, erre Káleb kicsit megfázatott, akkor ha már tudunk remekül bringázni, menjünk úgy hárman.

Őszinte leszek, mire Szeged külsö végéből Bernátot irányítva betekertünk az egyetemhez, bizony én leültem volna egy kicsit pihenni, mondhatni önmagában is kihívás volt,de jól vettük az akadályt.

A diákok már a múlt héten hallottak arról, hogy van ilyen, hogy otthonoktatás, és azt is tudták, hogy az órára vendégek érkeznek, azaz ők úgy fognak pedagógus diplomát szerezni, hogy láttak gyereket az egyetemen!

Ezen tanóra célja az volt, hogy megismerjék az otthonoktatást, a hazai lehetőségek, előnyök, hátrányok, kérdezzenek. - Véleményem szerint elértük :)

Elmondtam, hogy minden család más, rengeteg szempontól elértő, már ha csak az alap körülményeket, szituációkat vesszük alapul: fiatalabb vagy idősebb szülő, egy, két vagy több gyerek, vannak-e ikrek a családban, városban, kisvárosban, falun, tanyán élnek-e, panelban vagy kertesházban, mivel foglalkoznak, milyenek a baráti kapcsolataik, milyen a rokonság és a lista elég szépen bővíthető.

Bevezetesként megnéztünk néhány tényt, jog, számadatok, híres otthonoktatottak.

Folyamatosan volt lehetőségük kérdezni, és szépen sorban jöttek is a kérdések.

Az első egy jó nagy mappát nyitot meg, mik az előnyök. Jó sokat öszeszedtem, és ahogy tapasztalom, ha egy-két elemét már megemlítem, rengeteg más terület is bekapcsolok, az oo-témát ezer oldalról lehet mozgatni és soha sem lehet egy területről vegytiszta formában beszélni.

A hátrányokra nem kérdeztek rá, viszont én rátértem. Fontosnak tartottam megjegyegyezni, hogy én ezeket nem hátránynak, hanem inkább nehézségeknek tekintem, és mindennek vannak nehézsége, minden döntéssel, választással nyerünk és veszítünk valamit, kérdés, hogy mit, és kérdés, hogy épp milyen nehézségek merülnek fel, és mit tudunk kezdeni velük.

Itt is elég sok pont volt, nem a saját nehézségeinket soroltam fel, hanem összeszedtem, amennyit csak tudtam, és igyekeztem nagyon őszintén beszélni. Mindhez hozzákapcsoltam, hogy ez van, nálunk jelentkezik-e, ha nem, miért, ha igen, mi a mi megoldásunk vagy mit tervezünk hosszútávon. Ilyenek voltak: rugalmasság, napirend, kiközösítés, számonkérés módja, több szervezés, kevés hasonló család, anya-tanár szerep, nehezebb időszakok, magyarázkodás, engedelmesség.

Jeleztem feléjük már az elején, hogy bizonyos területek személyesen is érinteni fogják őket, és így is lett, pl anya-tanár szerepkonfliktus, ami nagyon érdekelte őket, az anya, mint tanár. Ekkor hoztam egy példát, ami szerintem sokunk életében előfordult: volt-e nálatok olyan, hogy beszereztél egy hármast vagy kettest és szombat délelőtt mesenézés helyett leültettek az asztalhoz és kampányszerű tanulásba kezdtetek, mert most aztán... Látnotok kellett volna a sok bólogatást:) Jeleztem, hogy az oo-s tanulás nem ez!

Fülöp mászott egy kicsit a teremben, konkrétan elindult a székek alatt, majd megkérdeztem, hogy akar-e valaki kisbabát fogni, volt jelentkező :) így szétszedett pár fülest, ledobálta a tollakat, meggyepált egy füzetet és ez csak az, amit láttam. Majd elaludt, így fél órát biztosan úgy beszéltem, hogy tartottam a kezemben. A könyvek, tanulósok mutogatása közben a tanárnőnél volt. Emiatt kicsit várni is kellett a hazaindulással, mert alvós baba nem tud a bicikliülésben ülni.

Bernát a tanárnővel játszott, majd a táblára rajzolt, konkrétan angry bird-öt, amit el is magyarázott. Kérdeztem tőle is pár dolgot, hogy hogyan szoktunk tanulni, majd volt nálunk mágneses betű, amit gyorsan használtunk a táblánál. 

Nagy táskányi tanulósat vittem magammal, körbeadtuk, meg lehetett nézni, meséltem, hogy mivel hogyan szoktunk játszva tanulni.

A tableten nálam volt néhány fénykép, amit körbeadtam, mert kérdezték, hogy hogyan lehet egyszerre tanulni több gyerekkel, és abban történetesen volt pár fénykép, amin ketten és hárman is rajta vannak.

Tapasztalat: akár öt órát is lehetne ilyenkor beszélgetni és akkor sem merülnénk ki a témákból. Legközelebb több fényképet fogok vinni, és kivetítjük őket, mert akkor egyből lehet szemléltetni is. Jó, hogy van velem ilyenkor gyerek, mert ugye messziről jött embert azt mond, amit akar, de ha látják a gyerekeket, akkor ideális esetben alátámasztják az elhangzottakat. Természetesen ennek megvan a maga rizikófaktora ;)

Őszi napsütésben

Ősszel a napsütés különleges kincs, számomra olyan, mint bőven karácsony után találni még pár szem zselés szaloncukrot, azonnal megeszem.

Az őszi napsütés egy visszautasíthatatlan meghívó, azonnal el kell indulni, nehogy a késlekedés miatt kimaradjunk belőle. Így tettünk ma is, a két idősebb fiúval biciklire pattantunk, kicsi apával maradt itthon.

És micsoda kincseket találtunk, összesen egy órányit tekertünk, sütkéreztünk, csodáltuk a színeket. Láttunk rengeteg macskát, kiszimatoltuk a füstöt, és tanultunk új szót is: avar. A nagy villanyoszlopnál észrevettük az üveg szigetelőket, álltunk is ott egy jó darabig, miért is van rajta pontosan, miért pont üveg, és képzeljétek, Bernát tudta, hogy az üveg nem vezetei az áramot, tudom, hogy az egyik könyvében benne van és sokszor láttuk már, de akkor is, szerintem olyan ügyes. Még fényképezett is :)

És még fényképezett is :) Káleb most a hátam mögött ült végig, és nagyon figyelt, minden érdekelte, és annyi mindent észrevett ő is.

Remélem még lesz pár hasonló mini bringatúránk idén!